Thummerer Vilmos 1943. október 12-én született Kárpátalján, életútjáról a boraszportal.hu.
A németajkú Thummerer család a második világháború alatt a front elől menekült Magyarországra, ahol sok viszontagság után Egerben telepedtek le. Thummerer Vilmos édesapja erdész volt, sokáig a fiú is ezzel a hivatással kacérkodott. Az érettségi után már másfelé húzott a szíve: 1962-ben Kecskeméten a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum szőlő- és gyümölcstermesztési szakán kezdte meg tanulmányait. A Csányi Állami Gazdaságban eltöltött rövid gyakornokoskodás után 1964-ben a Nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet agronómusa lett.
A TSZ-t 1972-ben hagyta ott, hogy egy akkor merésznek számító húzással saját virágkertészetbe fogjon feleségével. A rózsákkal keresett pénzből vette bérbe és ültette be az első 7 hektárt szőlővel Egertől nem messze, az Áfrikában és a Mész-hegyen, hogy aztán 1984-ben létrehozza a Thummerer Pincészet és Szőlőbirtokot.
1987-ben aratta az első zajos sikert: lédig bikavér borával az országos borversenyen aranyérmet nyert és a Hungexpo különdíját is megkapta. Sokan úgy tartják, ő volt az első, akinek köszönhetően az egri bikavér addigra igencsak megtépázott hírneve elkezdhetett helyreállni - írja az Egri hírek portál.
Majd Noszvajon megvásárolták az Egri Csillagok TSZ tulajdonában álló, ám évtizedek óta elhagyatott 1400 négyzetméteres, riolittufába vájt uradalmi pincét. Hosszú évek munkájával varázsoltak oda a ma 90 hektáros birtok központját: először lakókocsiban éltek, majd 1992-ben, miután lakhatóvá alakították, három gyerekükkel beköltöztek a pincerendszerben kialakított barlanglakásba és 8 évet „húztak le” benne.
Ahogyan azt Thummerer Vilmos nyilatkozta egyszer: „Kezdettől fogva saját két kezünkkel dolgoztunk meg mindenért, ha kellett nyulat tartottunk, mert nem volt pénzünk húsra, ha kellett, saját magunk fontunk meg a szalmakoszorút a virághoz.”
A Thummerer Vilmos pincészete számos hazai és nemzetközi elismerést nyert el.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál