Az MNB megállapította, hogy a Takarékbank Zrt. megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendelet, valamint a fizetési számla váltásáról szóló kormányrendelet több előírását is.
Így többek között a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a keretszerződés tartalmára, a felelősségi és kárviselési szabályokra, a fizetési művelet összegének visszatérítésére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint az ügyfelek előzetes és utólagos tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket - írták. (Decemberben emelkedett a folyó fizetési mérleg többlete.)
Kapcsolódó
A jegybank a Takarékbank Zrt. terhére értékelte, hogy a jogszabálysértő állapot több esetben huzamosan, a hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, informatikai rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fenn.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró