Megnyitott Kisvárda első McDonald's étterme, amely autós kiszolgálással és korszerű, akadálymentesített - 90 fő befogadására alkalmas- vendégtérrel és 30 ülőhelyes terasszal várja a vendéket.
A hazai McDonald’s 2019-ben kezdte meg növekedési stratégiájának megvalósítását, melynek két pillére az új éttermek nyitása (legutóbb például Ózdon), valamint a meglévő éttermek átalakítása a „Jövő Élménye” koncepció jegyében.
„Az új éttermi koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.
Az étterem kialakításakor a fenntarthatóság is kiemelt szempont volt. Az épület adottságaihoz mérten a tervezők törekedtek a természetes megvilágításra, emellett mindenhol LED izzókat telepítettek.
Szintén energiát takarít meg a hőszivattyús hűtés és fűtés, valamint az a megoldás, hogy az étteremben lévő hűtő-fagyasztó kamrák kalorikus rendszereinek hőenergiáját a használati melegvíz előmelegítésére használják fel. Az elektromos autóval érkezők számára két töltőállomás is helyet kapott a parkolóban - olvasható a vállalat közleményében.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott