A nemzetközi közlekedési trendek azt mutatják, hogy egyre többen használják az éjszakai vasúti járatokat a repülőgépek helyett. A cég vezetősége pedig úgy döntött, hogy a MÁV-Starton belül szervezik újjá az Utasellátót - mondta Kormányos László, a MÁV-Start szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese a napilapnak.
A működési feltételeket ezekben a hónapokban teremtik meg, és az év első felében összeáll a személyzet is. Ehhez minden, a tevékenységhez kapcsolódó, jelenleg több külső partnerhez tartozó tevékenységet is visszaszervez a vállalat, és új szervezeti egység alatt egyesíti, újraszervezi azokat.
A tervek szerint közeljövőben naponta kétszeresére nő azoknak a járatoknak száma, amelyeken háló-, fekvő- vagy étkezőszolgáltatás szükséges.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?