A Mátrai Erőmű a működés racionalizálásának köszönhetően 800 millió forintos pozitív működési eredménnyel zárta a 2020-as évet. Az erről szóló céges közlemény szerint az adózott eredményt negatívan befolyásolta a szén-doixid kvóták növekvő beszerzési ára, illetve a tárgyi eszközök értékének egyszeri technikai korrekciója.
A 2020 tavaszán az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonába került Mátrai Erőműnél a tulajdonos szerint vagyonvesztés nem történt.
A MVM irányítása alatt a Mátrai Erőmű 2020-ban megőrizte a munkahelyeket, szavatolta az ellátásbiztonságot, előállította az ország számára nélkülözhetetlen mennyiségű villamos energiát - közölte a cég, hozzátéve, hogy elindult a vállalat modernizációjának megvalósítása, és az ehhez szükséges források bevonása, amely biztosítja az ipari park jövőjének, fejlődésének lehetőségét is.
Energetikai konferencia a Napi.hu szervezésében
Milyen hatással lehet a magyar energetika fejlődésére az idén bevezetett EKR?
Többek között erről is szó lesz a június 10-ei energetikai konferencián. Kattintson a részletes programért!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot