Még a hónap elején derült ki, hogy valami súlyosan szennyezi a Tarnát és a Bene-patakot. Az érintett vizek felszínén fekete réteg jelent meg, több helyen pedig tömeges halpusztulás történt. Az érintett térségben 40 ezer ember lakik, mégis, magyarázat helyett az itt élőknek és a helyi polgármestereknek is annyi tájékoztatással kellett beérniük, hogy ne fürödjenek, ne horgásszanak a szennyezett vízben.
Szerdán viszont a Párbeszéd képviselőjével, Kocsis-Cake Olivióval közölte Pintér Sándor belügyminiszter, hogy a szennyezés a hatósági bejárást követően tett megállapítások alapján a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az üzemeltetésében lévő Özse-völgyi tározóból ered.
Kapcsolódó
"A tározóba vezeti ipari szennyvizét, továbbá a telephelyén összegyűlt csapadékvizét az ügyben szintén érintett Viresol Kft. A mintavételi eredmények alapján megállapított vízszennyezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízvédelmi hatósági eljárást indított, míg a hatósági ellenőrzés során feltárt szabálytalan hulladéktárolásra tekintettel a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala a hulladékok haladéktalan elszállítására kötelezte a Viresol Kft.-t. A szennyezés észlelésekor az eljáró hatóság és a kárelhárítást végző vízügyi igazgatóság azonnal elrendelte a vízminőség-védelmi fokozatot, valamint intézkedett a bekövetkezett károk mérséklése és a további károk megelőzése iránt - tájékoztatott még a miniszter.
Az ország második legnagyobb áramtermelője, a Mátrai Erőmű a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt. többségi irányítása alá tartozik (a cégben résztulajdonos a Duna Aszfalt Kft. is). A Viresol Kft. gabonafeldolgozással foglalkozik szintén ehhez az üzleti körhöz tartozik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság