A Duna Aszfalt Kft. nyerte meg a bajai kikötő infrastrukturális fejlesztésére kiírt közbeszerzést nettó 3,443 milliárd forintos árajánlattal. A szerződés előzetesen becsült értéke 3,624 milliárd forint volt - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).
A beruházást az Európai Unió Kohéziós Alapja és a hazai központi költségvetés támogatja: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében megvalósuló projekt teljes költsége nettó 3,805 milliárd forint, amiből 95 százaléknyi a támogatás. A bajai kikötő közúti, vasúti és vízoldali infrastruktúráját fejlesztik, ennek része közművesítés, útépítés, partfalépítés, vasútépítés és rakodó berendezések telepítése.
Kapcsolódó
A projekt kedvezményezettje a Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft. (Bajai OKK Kft.), amely egyharmad-egyharmad arányban a magyar állam, a bajai önkormányzat és az ÁTI Depo Közraktározási Zrt. tulajdonában van. A cég tájékoztatása szerint a nyertes Duna Aszfalttal június 15-én aláírták a szerződést, a cég a tervezési feladatokat a nyáron, a kivitelezést ősszel kezdheti el.
A közbeszerzési dokumentum szerint a közbeszerzésen ajánlatot tett - a korábban csak út- és közműépítéssel foglalkozó - Duna Aszfalt mellett a Strabag Építőipari Zrt., az A-Híd Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft.
A tiszakécskei Duna Aszfalt a hazai közbeszerzések egyik sikercége, tulajdonosa Szíjj László, aki nem egy vállalkozásban üzleti partnere a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrincnek. Szíjj cégei kapták konzorciumtársakkal együtt 2017-ben a legtöbb közpénzes megrendelést közbeszerzéseken az Átlátszó összesítése szerint, több mint 600 milliárd forint összértékben. Az Átlátszó blog adatai szerint a lendület 2018 első negyedévében sem tört meg, 145 milliárd forint értékű tender győztesei lettek.
Az E-beszámoló adatai szerint Szíjj László a tavalyi üzleti év végén a Duna Aszfalttól 12 milliárd forintos osztalékot vehetett fel (amiből még adózni kell). A Hír Tv összesítése szerint az elmúlt öt évben 32 milliárd forint osztalékot termelt neki a cég.
Szíjj László a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján a 17. helyen állt, mintegy 55 milliárd forint becsült vagyonnal.
A kép forrása: MTI Fotó/Sóki Tamás.
A 100 leggazdagabb 2018
A cikk témájával bővebben is foglalkozik a május 10-én megjelent A 100 leggazdagabb 2018 című kiadvány. Rendelje meg most!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot