Mintegy négyszáz feljelentés érkezett a Kun-Mediátor-üggyel kapcsolatban eddig a nyomozás során, de ez a szám folyamatosan növekszik - közölte Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozó hatóság előtt nem ismert, továbbra is körözik.
A Kun-Mediátor több károsultját képviselő ügyvéd, Dobrossy István az MTI-nek elmondta: tudomása van arról, hogy házkutatásokat tartottak a nyomozók az ügyben, de arról, hogy hányszor és hol, nincs információja. Közölte: Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetője hollétéről nincs tudomása, mint ahogy arról sem, hol tartózkodik Kemecsi László résztulajdonos, Dobrai Sándorné veje. Kemecsi László vallomást tett és igyekszik segíteni abban, hogy a több száz károsult visszakapja a pénzét - emlékeztetett Dobrossy István. Dobrai Sándorné Marcsikát már az Interpol is körözi.
A rendőrség április 14-én este tette közzé: sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A kár több milliárd forint lehet.
A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, de pénzváltást is folytatott, bár pénzügyi tevékenységre nem volt engedélye.
Az MNB jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a cégnél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot