Lena Sönnichsen, az Airbnb Európáért és Ázsiáért felelős közösségi média és pr-vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, már több mint 1800 szálláshelyük érhető el Magyarországon, többségük a fővárosban. Tavaly szilveszterkor több mint 1000 vendégük tartózkodott Budapesten. Az átlagos tartózkodási idő tavaly hat éjszaka volt.
Az Airbnb olyan közösségi piactér, ahol a felhasználók nemcsak kiadhatják saját lakásukat, hanem számtalan különleges szálláshely - a lakások mellett például kastély, vitorlás - között válogathatnak szerte a világon. A felületen több mint 300 ezer szálláshely böngészhető 192 ország több mint 35 ezer városában. A 2008-ban alapított vállalat weboldalán eddig összesen több mint 4 millióan foglaltak szállást, ebből 3 millióan tavaly.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt