Több száz olyan település van, ahol a Posta és a Takarék Csoport is saját kirendeltséget üzemeltet, ezeken a helyeken az együttműködés kölcsönös előnyökkel járhat minden érintett számára. A Magyar Posta és a Takarékbank összesen közel 3500 fiókot működtet országszerte, jelentős részben olyan településeken, ahol a kirendeltségek nyereséges üzemeltetése egyre kevésbé biztosítható - szólt a közös bejelentés még tavaly júniusban.
Valóban, a kistelepüléseken lévő, alacsony forgalmú postahivatalok üzemeltetése jellemzően veszteséges tevékenység, amelyet a posta állami segítség nélkül nem lenne képes az elvárt mértékben és feltételek mellett biztosítani. E "méltánytalan többletteher" miatt a cég tavaly is, mintegy 5 milliárd forintos követlen támogatásra volt jogosult, amely hozzásegítette, hogy nyereségessé váljon.
A Magyar Posta a Takarékbankkal való együttműködést még 2020 végén kezdte meg, amikor azt a célt tűzték ki, hogy tesztjelleggel több mint húsz, 1000 és 3300 fő közötti településen a posták takarékbanki postapartnerként üzemelnek majd tovább. Az összevonás egyes esetekben a korábbi postai ingatlan felszabadulását is lehetővé teszi, továbbá az állami cég az üzemeltetési és a bérköltségek lefaragásával kompenzálni tudja a veszteségeit.
Az első hivatalos fiókösszevonás tavaly novemberben történt meg a Bács-Kiskun megyei Csengődön. Úgy tűnik, hogy a 'pilot programot' nagyrészt sikerült abszolválni, hiszen jelenleg 19 azon települések száma, ahol megtörtént az együttműködés a Takarékbankkal - tudta meg a Napi.hu a Magyar Postától. Ezek jellemzően olyan települések, ahol a lakosság száma 2000 fő alatt van.
A társaság elárulta azt is, hogy a Takarékbanki fiókokban a pénzintézet munkavállalói dolgoznak, a kialakított postai kiszolgáló részen szolgálják ki a postai szolgáltatást kérő ügyfeleket. Az érintett takarékbanki munkatársak a tevékenység ellátásához postás szakmai képzést kaptak és kezdetben munkájukat postai munkatársak is segítették.
A társaság szerint az elmúlt időszakban számtalan esetben fordult elő, hogy
a helyi postai dolgozót átvette a Takarékbank, de arra is volt már példa, hogy postai munkatársat más településre irányítottunk át vagyis nem került sor létszámleépítésre.
Egyetemes postai szolgáltatások a Coopban
A Magyar Posta az elmúlt időszakban két településen - a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bujon és Nyírkarászon - költözött a helyi Coop üzletbe. Ezekben a boltokban külön posta pultok kerültek kialakításra és ott történik a postai ügyfelek kiszolgálása.
A vállalat szerint minden esetben a már korábban megszokott szolgáltatások érhetők el, a nyitvatartási idők módosultak, így hosszabb nyitvatartási idővel várják az ügyfeleket. A Coop postai munkavállalókat vett át, de a saját munkatársai közül is képzett ki a postai szolgáltatás ellátására és a szerencsejáték termékek forgalmazására munkavállalókat.
A hivatalos bejelentések alapján korábban nem volt szó arról, hogy a kiskereskedő cég is postapartner lesz, mi több, a lapunkhoz eljutott hírek szerint egyes településeken az önkormányzati hivatalok is átvehetnek postai feladatokat. Utóbbit az állami cégnél sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánták.
Rákérdeztünk arra is, hogy a tervek szerint összesen hány településen tervezik megvalósítani a programot a jövőben, illetve, hogy körülbelül mekkora költségmegtakarítást hozhat az integráció, de ezekre a posta sajtóosztálya szintén nem küldött választ.
A fiókösszevonások ugyanakkor számos települést megkímélhetnek attól, hogy postai szolgáltatások nélkül maradjanak. Az elmúlt években országszerte több kisposta is bezárt, a postai szolgáltatóhelyek száma jellemzően évről évre csökken. A KSH adatai szerint ez a tendencia tavaly is folytatódott: 2020-ban 2650 szolgáltatóhelyet üzemeltett a Magyar Posta, amely 24 egységgel kevesebb, mint a megelőző évben.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)