A GVH honlapjáról derült ki, hogy a nem állami tulajdonú, de államilag létrehozott és szabályozott hazai energiakészletező-szövetség, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) teljes egészében megveszi az eddig kisebbségi tulajdonában álló, földgáztárolást végző MMBF Földgáztároló Zrt.-t az eddig 51 százalékot birtokló MFB Magyar Fejlesztési Banktól - írta meg a Népszava.
A tervezett vételár 19,9 milliárd forint - derül ki az MSZKSZ honlapján közzétett, márciusi közgyűlési határozatokból.
Kapcsolódó
Ezzel a lépéssel az állam évi több milliárdos osztalékbevételről mond le. Az MMBF az elmúlt években mindig 10 milliárdos vagy nagyobb eredményt ért el. Az algyői MMBF-egység 1,9 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas. (A többi, mintegy 4,4 milliárd köbméter tárolására alkalmas hazai mezőt az állami MVM tulajdonában lévő MFGT jegyzi.) Ebből eddig 1,2 milliárd köbméter az ország biztonsági gázkészletei tárolására szolgált.
A 2010-ben átadott egységet eredetileg a Mol alakította ki és tulajdonolta, 72 százalékos részét az MFB vette meg. A vételárat titkosították, de az akkori hírek szerint akár a 140 milliárd forintot is elérhette. Bár az MFB most már csak 51 százalékot ad el, felmerülhet a gyanú, hogy a részvényadásvételen az állami hitelintézet bukik - jegyzi meg a napilap.
Az MSZKSZ-t Bártfai Béla, Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter férje vezeti.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az