Megint milliárd fölötti nyereménnyel kecsegtet az Ötös- és a Hatoslottó miután legutoljára 14 héttel ezelőtt, azaz a 26. játékhéten vitték el ezeket. Hogy pontosan hogyan számítják ki a lottónyereményt, arról itt olvashat.
A 2019-es év igazán mozgalmas volt mindkét játék esetében. Időrendi sorrendben haladva - a 13. játékhéten - először egy Hatoslottó játékos örülhetett, hiszen a játék történetének második legnagyobb nyereményét, 1,688 milliárd forintot jelentett számára a 3, 12, 17, 22, 35, 41-es számkombináció - írja közleményében az állami szerencsejáték cég, amely feleleveníti, hogy néhány héttel később a 16. játékhéten újabb lottótörténeti pillanat következett, ami ezúttal az Ötöslottót érintette: megszületett ugyanis a játék több mint 62 éves történetének harmadik legnagyobb nyereménye, a közel 4,2 milliárd forintos jackpot.
A helyesen megtippelt öt szám ezen a hétvégén 1,737 milliárd forintot hozhat, míg a hatoson a játék telitalálata 1,212 milliárd forintot ér.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet