Az ötöslottón idén már kétszer is milliárdos nagyságrendű nyeremény született. Először áprilisban egy szerencsés játékos a lottó történetének harmadik legnagyobb, 4,194 milliárd forintot érő főnyereményét vihette haza, pontosan 10 héttel később pedig ismét telitalálatos született, amely több mint 1,154 milliárd forintot ért.
Magyarországon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, hiszen nagyon igyekeznek megőrizni inkognitójukat. A legutóbbi júniusi nyertes azonban kivételt tett és az önkéntesen, névtelenül adott válaszaiból további érdekességek derültek ki.
Eszerint a szerencsés játékos évtizedek óta, heti rendszerességgel játszik ötöslottót, de korábban még nem nyert hasonlóan magas összeget. Számait véletlenszerűen, speciális szelvényfeladási stratégia nélkül választotta ki. A megnyert összeg bizonyos részét pedig pénzügyi befektető segítségével fogja felhasználni. Emellett a nyertes úgy nyilatkozott: esze ágában sincs abbahagyni a lottózást.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön