A Budapest Airport Zrt. részvényesei abban egyeztek meg, hogy leállítják a cég átvilágítását, ugyanakkor folytatják a párbeszédet a maygar kormánnyal - tudta meg a portál a Budapest Airport (BA) többségi tulajdonosánától, az AviAlliance GmbH-tól. A társaság hosszú távon elkötelezett befektető, amelynek a BA, illetve a régió tartós fejlesztése áll érdekében.
Az átvilágítás leállítása annak a következménye lehet, hogy Orbán Viktor hétfőn a V4-országok vezetőivel és Emmanuel Macron francia elnökkel tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a reptér visszavásárlását a választások előtt semmiképpen nem észszerű nyélbe ütni tekintetettel az inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára.
„Megvárjuk a választásokat, és majd utána döntünk erről” – mondta a magyar kormányfő.
Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt hónapokban többször is kijelentette, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret hazai kézben szeretné látni. Kezdetben a tulajdonosok egyértelműen jelezték, hogy nem szándékoznak megválni Ferihegytől, viszont miután Palkovics László innovációs miniszter bejelentette: a kormány megtalálja a módját, hogyan legyen újra az államé a reptér, mégis kötélnek álltak.
Az eddigi hírek szerint Magyarország 4,44 milliárd eurót (1625,45 milliárd forintot) ajánlott a repülőtérért, ezt az összeget azonban sem a legnagyobb részvényes, sem a kormány nem erősítette meg.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?