A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai több mint 18 ezer új szerződést kötöttek, ez 4 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A finanszírozott összeg pedig több mint 20 százalékkal 107 milliárd forintra nőtt a negyedévben. A bruttó eszközérték március végén 150 milliárd forintot tett ki, ez 15,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbi értékhez képest és 2010 óta a legjobb első negyedéves adat.
Kedvező, hogy a finanszírozott összegen belül a termelőeszközök 57 milliárd forintot tettek ki, ami 36 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A vállalkozások elsősorban a termelésük fejlesztéséhez vették igénybe a lízingkonstrukciókat - értékelte az adatokat Jenei Viktor, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az MNB növekedési hitelprogramjához (nhp) köthető szerződéseknél a finanszírozott összeg 25 milliárd forintot tett ki. Az exporttevékenységet ösztönző Exim-konstrukciók értéke pedig 3 milliárd forint volt.
Idén január-márciusban az agrárvállalkozásoknál a finanszírozott összeg 64 százalékkal, 9,5 milliárd forintra nőtt. A Lízingszövetség szerint a jövőben az agrárvállalkozások részesedése tovább nőhet. A tagvállalatok agrárfinanszírozási aktivitásának fokozódására utal az is, hogy az első negyedévben 1152 finanszírozási szerződést kötöttek agrárvállalkozásokkal, ami több mint a duplája az előző évinek.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások