A polgári jog egyik új szabálya szerint a kft. formában működő vállalatoknak 2017. március 15-éig kellett volna törzstőkéjüket legalább hárommillió forintra emelniük, vagy április közepéig átalakulniuk más formába, vagy megszüntetniük a tevékenységüket - emlékeztet a Magyar Idők. Amelyikük ezt elmulasztotta, az azt kockáztatta,hogy a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indít ellene, aminek kényszertörlés lehet a vége a cégjegyzékből.
Ennek ellenérte több tízezer cég lemaradt a határidőről, ezért a nyári hónapokban közel 6500 vállalat ellen indult el az említett eljárás.
Ráadásul augusztus végén még 22 ezer olyan kft.-t tartottak nyilván, amelynél a bejegyzett törzstőke nem érte al a hárommillió forintot, mégsem zajlott ellenük semmilyen eljárás.
Jó hír a cégeknek, hogy amelyikük pótolja a hiányosságot, az megúszhatja a kényszertörlést annak ellenére, hogy közel fél év telt el a határidő óta. Amelyikük nem, az ellen elindul a kényszertörlés, és a hitelezőik bejelenthetik velük szemben a követeléseiket.
(A nyitókép forrás: Pixabay.com.)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val