A kedvezőtlen piaci helyzet miatt kényszerülnek a veszteségesen működő két erőműben a leépítésre, amely együttesen közel 30 százalékos mértékű lesz - mondta el Egyházi Nikoletta, a cég sajtószóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapnak.
Az érdekképviseleti szervezetekkel már megkezdték az egyeztetést; a vállalat a kollektív szerződésben rögzített kompenzációt mindenképpen biztosítja, minden érintett dolgozónak a lehető legtöbb segítséget megadja.
A szóvivő megemlítette, hogy az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú erőműben - melyek éves szinten két és fél milliárd forint veszteséget okoztak - minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak megoldást találni.
Az erőművek működésének szüneteltetése a két nagyvárosban nincs hatással a távhőellátásra, a szolgáltatást kazánokkal biztosítja az E.On - közölte a Kelet-Magyarország.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat