Három külföldi menedzsert akar szerződtetni a MVM Paksi Atomerőmű Zrt. (a jelenlegi atomerőmű) vezetésére a kormány - ehhez fejvadászcégek segítségét is igénybe vette - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Lázár szerint a kormány a külföldi menedzserek alkalmazásával az átláthatóság növekedését várja. A kinevezésekre május közepén kerülhet sor.
Szintén ekkor kerülhet a Paks II. Zrt. (az épülő új blokkok projektcége) élére is új ember, miután a projektet eddig irányító szakember váratlanul lemondott. Nem kizárt, hogy a Paks II. projektcég élére sem hazai menedzser kerül - tette hozzá a miniszter. (A volt vezérigazgató, Nagy Sándor a Miniszterelnökség korábbi tájékoztatása szerint közös megegyezéssel távozott. A szakember az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége londoni irodájának igazgatójaként dolgozik tovább. A Népszabadság híre szerint elképzelhető, hogy a Simicska-Orbán háború miatt kellett a vezetőnek távoznia - a szerk.)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja