Az idei Balaton Soundot július 3-7. között rendezik meg, nagyrészt ismét hétvégére esik, a fesztiválozók generálta plusz forgalom pedig tovább fogja növelni az egyébként is jelentős hétvégi, nyári forgalmat az M7-es autópályán, illetve a 7-es főúton is.
A jövő hétvégén még ennél is nagyobb arányú forgalomra számítanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Egyrészt július 9-15. között zajlik majd az EFOTT a Velencei-tónál, másrészt július 13-14-én, vagyis jövő héten szombaton és vasárnap lesz Zamárdiban a Red Bull Air Race is. Így ebben a két napban az utóbbi rendezvény miatt még nagyobb arányban indulhatnak el tömegek a Balaton irányába, amihez hozzáadódik majd a fesztivál hétvégi közönsége is.
A Red Bull Air Race-hez kapcsolódó, várhatóan jelentős, koncentrált forgalomnövekedés miatt az M7-es autópályán július 13-án és 14-én az M7-es autópálya zamárdi csomópontjában, Budapest irányába ideiglenes sárga burkolati jelekkel meghosszabítják a gyorsítósávot, amely segítheti a biztonságos becsatlakozást a főpályára. Továbbá arra kérik a szakemberek a közlekedőket, hogy a rendezvényre érkezéskor, illetve távozáskor a zamárdi csomópont mellett (112-es kilométerszelvény) a balatendrédi csomópontot (115-ös kilométerszelvény) is használják a várható torlódások csökkentése érdekében.
A 7-es főút Zamárdit érintő szakaszán szintén jelentős torlódás várható, itt a Rendőrség fogja segíteni a forgalom lebonyolítását, irányítását.
A közlekedőknek fontos még tudni, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és lebonyolításában épülő M7-710-es főút csomópontban (Balatonvilágos előtt) mindkét irányban továbbra is 60 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben a munkaterület mellett, ahol fokozott óvatosságot kérnek az autósoktól.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt