A szakember beszélt arról is, hogy minden márkánál nőttek az új autók eladási árai. Egyrészt az Európai Unióban hatályba lépett szennyezőanyag-kibocsátási normák szigorítása, másrészt a magasabb euróárfolyam miatt.
A drágulás főleg a magánvásárlókat érintette érzékenyen, és sokan elhalasztották vásárlásaikat a koronavírus-járvány okozta gazdasági aggodalmak miatt is.
Papp Zoltán arra számít, hogy a Seat ebben az évben 3 ezer új autót tud eladni Magyarországon, ez 25 százalékkal maradna el a tervtől és 800 darabbal maradna el a tavalyi értékesítéstől.
A márka jelenleg 1,5 százalékos részesedéssel rendelkezik az új személyautók magyarországi piacán, ahol a szakértők körülbelül 120 ezer jármű eladását, mintegy 20 százalékos visszaesést prognosztizálnak az idén.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt