Kegyelmi kérvénnyel fordult a köztársasági elnökhöz az állami MVM-től elsikkasztott milliárdok miatt tavaly novemberben jogerősen öt, illetve három év börtönbüntetésre ítélt Kocsis István (volt vezérigazgató), illetve akkori tanácsadója, Szász András - írja a Népszavára hivatkozva az Index.
A lap egy másik forrása elképzelhetőnek tartja, hogy Kocsis István kérelmét már el is utasították. Szász András ügye még nem eldöntött, szakértők ez esetben is borítékolják az elutasítást (annak ellenére, hogy a 70 éves Szász betegeskedik).
Kapcsolódó
A kegyelmi kérvény elbírálásához a területileg illetékes kormányhivatal pártfogó felügyelői környezettanulmányt végeznek, és felmérhetik a családtagoknak, szomszédoknak az illető magatartásáról alkotott véleményét.
Ez jelen esetben nem igazán releváns, mert Kocsisék nem erőszakos, hanem fehérgalléros bűnözők, ráadásul Kocsis István felesége szintén két évre elítélt bűntárs, csak ő felfüggesztettet kapott.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják