A Magyar Közlönyben megjelent határozat utal az Európai Bizottság "Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi Covid-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából" című közleményére, amelynek meghosszabbításához kapcsolódik a Széchenyi Kártya Program átmeneti támogatású konstrukcióinak további támogatása. A jövő évi költségvetés a gazdaságfejlesztési programokra 31 milliárdot irányoz elő, ez növekedett meg most 20,3 milliárddal.
Mint a Napi.hu is megírta, júniustól a munkahelymegtartó hitel mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is kaphatnak a vállalkozások a Széchenyi kártyaprogramban. Augusztus elején pedig megjelent a Széchenyi Turisztikai Kártya Programról szóló kormányhatározat, amely új, nulla százalékos hitelkonstrukció keretében nyújt segítséget a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak. Erre az idei költségvetésből 1 milliárd 480 millió forintos keret áll rendelkezésre.
A Széchenyi Kártya Program támogatásán túl a mostani kormányhatározatban szerepel a gazdaságfejlesztési programokra szánt középtávú támogatás is. Ennek évenkénti megoszlása a következő:
- 2022. - 23 milliárd,
- 2023. - 22,7 milliárd,
- 2024. - 15,5 milliárd,
- 2025. - 12 milliárd, majd a
- 2026. és 2032. között évi 9,5 milliárd forint.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások