Háttérszámításokat kell letenniük az asztalra a napokban az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknak arról, hogy egy többéves, harmincszázalékos béremelési programnak milyen költségvonzata van - mondta a lapnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője.
A bértárgyalások első lépése, hogy az önkormányzatok a cégektől bekért adatok alapján a bérrendezéshez szükséges forrásigényüket meghatározzák, ezt követően akár állami kiegészítésre is számíthatnak.
Kapcsolódó
A szakszervezeti vezető szerint - hasonlóan a postához, a Volánokhoz, a MÁV-hoz vagy a vízügyi szolgáltatókhoz - legalább hároméves, harmincszázalékos béremelésre van szükség, mivel az önkormányzati cégeknél elérhető keresetek leszakadtak az állami fenntartású intézményeknél megkereshető bérektől. Ennek pedig az a veszélye, hogy például egy BKV-nál dolgozó buszvezető piacképesebb, magasabb bérezésért hamarosan valamelyik Volán-társasághoz szegődhet. A jelenség súlyos következményekkel járna: a budapesti cégnél a már amúgy is jellemző munkaerőhiány tovább nőne, így akár a közszolgáltatás is veszélybe kerülne.
A járandóságok rendezésének elmaradása akár a járatok üzemeltetésében is gondot okozhatna Mészáros Melinda felidézte, hogy az érdekképviselet már korábban elkészítette azokat a számításokat, amelyekkel tárgyalóasztalhoz ülnének az érintett cégekkel és a fővárosi önkormányzattal. A BKV-nál például 2017 és 2019 között harmincszázalékos béremelésre tehetnek javaslatot. Az éves bontásról nincs külön terv, viszont az idei évre a megállapodáson felül további öt százalékot tart indokoltnak a szakszervezet. Emellett a közlekedési cégnél az éves cafeteria-keret 36 ezer forintos megemelését is szükségesnek tartják.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok