A piackutató intézet szerint ízek tekintetében a vegyes csomagok a legkedveltebbek, a háztartások által megvásárolt szaloncukor mennyiségének közel harmadát adják. A népszerűségi listán a második helyezést hagyományosan a zselés ízesítés érte el a tavalyi év során (16 százalék). A rangsorban a következő a karamell, majd néhány, újabban felkapott ízesítés következik, úgymint a kókusz/csokoládé-rum, marcipán/dió, mandula vagy a mogyoró. A bogyós gyümölcsös ízesítések kisebb részesedést értek el, továbbá a cseresznyés, narancsos, meggyes vagy málnás ízek is a lista vége felé szerepelnek.
A tavalyi, 2014. évben a vásárlók átlagosan 1405 forintot fizettek egy kilogramm szaloncukorért. Az átlagárak 2012-ben emelkedtek jelentősen a NETA bevezetése következtében: a csomagolt szaloncukrok esetében átlagosan 35 százalékot is elért az áremelkedés mértéke, míg a kimért termékeknél a 15 százalékot nem haladta meg. Az árolló azóta is folyamatosan nyílik a kimért és a csomagolt szaloncukrok között: 2014-ben a kimért szaloncukrok átlagára 980 forint/kilogramm volt, míg a csomagolt termékeké több mint két és félszerese, 2578 forint/kilogramm.
| 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | |
| Szaloncukor | -13 | 5 | 11 | 3 |
| Kimért | 8 | 26 | 20 | 7 |
| Csomagolt | -30 | -19 | -5 | -8 |
*év/év, 2011-2014, százalék; Forrás: GfK ConsumerScan | ||||
Decemberben többet költünk
Egy háztartás átlagosan 74 ezer forintot költött 2014 decemberében élelmiszerre és háztartási vegyi árura, ami 20 százalékkal magasabb, mint az éves szinten egy hónapra vetített átlagos költése (61,5 ezer forint). Közel dupláját költik a magas jövedelmű háztartások élelmiszerre és háztartási vegyi árura (97 ezer forint), míg a legalacsonyabb jövedelmű háztartások csak 52 ezer forintot. A karácsonyi ajándékköltésekről készült összeállításunkat itt olvashatja.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?