A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Határ úti aluljáró a metróállomáshoz kapcsolódik. Az alapterülete 711 négyzetméter, a meglévő burkolatot 569 négyzetméteren kell kijavítani, be kell építeni 89 lámpatestet és 12 térfigyelő kamerát. Az aluljáró mindkét lépcsőkijáratában egy-egy felvonó épül.
A nyertessel december 9-én kötött szerződést az ajánlatkérő.
A Napi.hu tavaly novemberben írt arról, hogy mintegy másfél milliárd forinttal drágult a budapesti M3-as metróvonal déli szakaszának a felújítása. Az indok: két állomáson lifteket kellett beszerelni.
A budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójához tartozó déli (Kőbánya-Kispest - Népliget állomások közötti) vonalszakasz állomásai felújítási munkáinak kivitelezése és kiegészítő tervezése megnevezésű tendert 2018 decemberében a Strabag Építőipari Zrt. nyerte el. A felújítási idő 16 hónap, a vállalási ár pedig 24 milliárd 952 millió forint volt. Az ár 26 milliárd 446 millió forintra emelkedett, mivel lifteket kellett beszerelni a Pöttyös utcai és az Ecseri úti állomásokra.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól