Az elővételi lehetőséggel mostanáig 19 881 autós élt, a megszokottnál nagyobb arányban választva az online vagy mobilos vásárlást.
A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny mellett (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is.
Az elektronikus csatornák aránya lényegesen magasabb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen keresztül vásároltak meg. A 2017-es éves matricák 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek - közölte az NFM.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál