Hálás azoknak a kollégáinak, akik az elmúlt években kitartottak az ATV mellett, arra pedig büszke, hogy ha bizonyos hírműsoroknál volt is nézettségcsökkenés, az ATV végig megőrizte a dominanciáját ebben az időszakban a hasonló profilú tévékkel szemben - derül ki abból az interjúból, amelyet Németh S. Szilárd, a csatorna vezérigazgatója adott a Heteknek.
Arra a kérdésre, hogy Kálmán Olga visszatérhet-e az ATV képernyőjére, Németh S. Szilárd elmondta: Kálmán Olga 2016-os távozása után a tévé vezetésének új megoldásokat kellett keresnie. Rónai Egon kiválóan vezeti az Egyenes beszédet, ráadásul elkezdtek építeni saját arcokat. Így az ATV-nél dolgozik Krug Emília, aki mára a legjobb hírháttér-műsorvezetők egyike lett Magyarországon. Bednárik Imre szakmai vezetésével elkezdtek új szakembereket felépíteni. Ezt a munkát nem fogják félbehagyni, ez egy hosszú távú folyamat.
Ami a csatorna közeli terveit illeti, Németh elmondta: ősztől napi magazinműsor indul az ATV-n Jakupcsek Gabriellával. Egy ideje "kiadó" az ATV-n "az est háziasszonya" szerep, most ezt Jakupcsek Gabriellával betöltik.
Az elkövetkező hetekben bejelentjük, hogy az ATV lett a magyarországi partnere a világ egyik legnagyobb hírcsatornájának. Ezenkívül az ATV stratégiai partnerséget kötött a Magyarország legnézettebb műsorait gyártó IKO műsorgyártóval, és közösen egy nagyszabású amerikai produkció hazai gyártásán dolgoznak. Az indulás leghamarabb decemberben lehet.
Az ATV következő egy éves terveiről azt mondta, hogy egy év múlva szeretne két ATV-t látni, amelyek közül az egyiken alapvetően hírműsorok mennek, a másikon inkább szórakoztató műsorok és sorozatok. Azt szeretné, hogy az ATV a G-nap előtti nézettségét tartsa, míg a második csatornával új, fiatal nézőket szerezzen.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások