Az Audi, a Mercedes, az Opel és a Suzuki üzemében is leáll a termelés az ünnepek alatt - tudta meg a Napi.hu a cégektől.
Az Audinál az idei utolsó héten sem a motor- sem pedig a járműgyártás területén nem dolgoznak, azonban míg a motorgyártás már 2018 első hetében újraindul, az autókat egy héttel később kezdik újra összeszerelni.
A munkatársak többsége ezalatt szabadságon lesz, karbantartási és átépítési munkák zajlanak majd az egységben.
A Mercedes csak annyit közölt, hogy a teljes leállás közel 2 hétig tart. Ez idő alatt karbantartási munkálatokat és átépítéseket végeznek a gyárban.
Az Opeltől azt tudtuk meg, hogy az utolsó két hétben állnak le (vagyis már most is) és január 2-án indulnak újra. A karbantartók és a gépszerelők persze dolgoznak itt is.
A Suzuki esztergomi gyára december 23. és 2018. január 1. között áll le, csak a karbantartók dolgoznak. A téli leállás - a nyárihoz hasonlóan - tervezett, így az éves darabszámterveken nem módosít.
Évi két leállást terveznek
A gyárak többsége augusztusban is leállt idén, az időt akkor is karbantartásnak szentelték.
Az Audi egyes egységei a 30-33. héten álltak le, illetve termeltek korlátozott ütemben. A Suzuki augusztus 12. és szeptember 1. között az Opel július és augusztus fordulóján "pihent" két hétig.
A kecskeméti Mercedesnél a nyári időszakban nem volt leállás.
Megérzi az ipar
A négy nagy autó- és motorgyár leállását megérzi a magyarországi ipari termelés. 2016-ban például decemberben volt a legalacsonyabb a járműgyártás kibocsátása: 486 milliárd forint. Novemberben 711, októberben 690 milliárd volt ez az összeg.
Szintén 2016-ban az augusztus volt a második leggyengébb hónap 566 milliárdos kibocsátással. Ebben az évben eddig a július és az augusztus voltak a legkisebb kibocsátású hónapok a járműgyártásban 597 milliárddal. A decemberi adatot majd 2018 elején teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.
A járműgyártás súlya hatalmas a magyar feldolgozóiparon belül. Idén az első 10 hónapban a teljes feldolgozóipari termelés 29 százalékát adták. Ez 6800 milliárd forintot jelentett a teljes feldolgozóipar 23500 milliárdjához képest. A második helyen a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása áll, de annak kibocsátása is "csak" 2800 milliárd forint.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)