Soroksáron építheti harmadik budapesti áruházát az IKEA − írta a hvg.hu. Az IKEA magyarországi leányvállalata 4,8 százalékkal magasabb, összesen 33,77 milliárd forint forgalommal zárta az előző pénzügyi évet, áruházaikban 2,7 millió vásárlót fogadtak, ami 4,2 százalékkal nőtt. A magyarországi IKEA tájékoztatása szerint amennyiben a jelenlegi jogszabályi keretek lehetővé teszik, egy újabb budapesti áruház felépítésére összpontosítanak. Az Ingatlanmenedzser úgy értesült, hogy a legesélyesebb továbbra is a soroksári bevásárlóközpontok melletti terület. Andrew North, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezető igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: 2012-ben kiemelt céljuk megkönnyíteni a kis terekben élő vásárlók életét. Emellett figyelmük középpontjában továbbra is a 2012-es pénzügyi év kezdetén indult üzleti program fejlesztése áll majd, termékeik és szolgáltatásaik kis- és közepes vállalkozásoknak szólnak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak