A két fél 2006. szeptember 28-án kötöttek szerződést utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására, amit a fővárosi önkormányzat 2015 októberében felmondott.
Valóságos "oszlopháború" tört ki, amelynek során a főváros elkezdte elbontani a cég hirdetőoszlopait. Ezt a bíróság a Mahir kérelmére megtiltotta. A Fővárosi Törvényszék először 2016 szeptemberében hozott elsőfokú ítéletet, amelyben megállapította, hogy a felmondó nyilatkozat hatálytalan. Ezt a Debreceni Ítélőtábla 2017 februárjában helyben hagyta - ismertette a 24.hu.
Ezután a Kúria az eljárás részbeni megismétléséről döntött, ezért született szerdán ismét másodfokú, jogerős ítélet, amelynek alapján a Mahir Cityposter tovább használhatja a budapesti hirdetőoszlopokat. (A cég közben átkerült Simicska Lajostól Nyerges Zsolt üzletemberhez.)
A per lezárultával a cég kártérítési követelést érvényesíthet, becslésük szerint a fővárosi önkormányzat 100 millió forintot meghaladó kárt okozott nekik azzal, hogy pótolni kellett az eltávolított oszlopokat - olvasható a cikkben.
A kép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért