Az állam óriási pénzeket költ a gyárhoz kapcsolódó beruházásokra. A leendő gyár körüli gazdasági övezet kialakítására az eredetileg beígért támogatás tízszeresét, 130 milliárd forintot szánt a kormány, és ez sem biztos, hogy ez elég lesz mindenre - írja a G7.
Az ipari park 22 milliárdos tereprendezésének már tavaly tavasszal nekiláthatott az erre kiírt közbeszerzést megnyerő Market Építő Zrt. Az év végén az is kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. végezheti a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítésének első ütemét, 55 milliárd forintért. Ezek mellett bő fél évvel ezelőtt megindultak kisebb közmű és útfejlesztések is.
Miközben az állami fejlesztések gőzerővel haladtak, a BMW - a beszállítói kör kiépítését illetően - már 2019 végén behúzta a kéziféket - értesült a portál. A német vállalat a beruházás bejelentése után viszonylag gyorsan elkezdte felvenni a kapcsolatot a potenciális helyi partnerekkel. A lap beszélt olyan céggel, amelynél tavaly nyáron már látogatáson voltak a német vállalat szakemberei, és őszre is terveztek ilyen személyes találkozót, de ez nem történt meg. A kapcsolat ugyan nem szakadt meg a BMW-vel ebben az időszakban sem, de a hálózatépítési folyamat láthatóan lelassult.
Ilyen előzmények után ütött be a koronavírus, amely leállította az autóvásárlásokat, és az erre szinte rögtön reagáló autóipart.
A BMW-csoport elnöke, Oliver Zipse a múlt héten arról beszélt, hogy egy évvel halasztják el a gyár megnyitását. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanakkor bejelentette, hogy "a BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett", erről biztosították őt az egyeztetésükön, továbbá közölte, hogy e héten pénteken Debrecenben fognak a gyár lelendő vezetőivel tárgyalni.
A G7 szerint nem lenne meglepő, ha egy évnél hosszabb lenne a csúszás. Egyre többen számolnak azzal, hogy az autóeladások nem állnak vissza rövid, sőt egy-két éves időtávon belül sem a koronavírus-válság előtti szintre. Ha így alakul, akkor a BMW-nél biztosan átgondolják a folyamatban lévő fejlesztéseket és azok időzítését - véli a cikk írója.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz