Az OMV Hungária Kft. kedvezőbb ajánlatot tett, így a Mol Nyrt.-t megelőzve megnyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) üzemanyag-szállításra lebonyolított közbeszerzési eljárását - derül ki az ÁAK uniós közbeszerzési értesítőben (TED) megjelent hirdetményéből. Az OMV mintegy 2,35 millió liter gázolajat értékesíthet május közepétől 2013 végéig az ÁAK-nak, nettó 650 millió forint keretösszegben. A sztrádaszakaszok mentén elhelyezhető telephelyek (autópálya ménökségek) földalatti tartályait kell az ÁAK igénye szerint üzemanyaggal feltölteni.
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmények alapján az elmúlt két évben kevés állami közbeszerzésen nyert az OMV. Az olajipari társaság 2010 decemberében a MÁV Zrt. egyik kiírásán szerepelt sikeresen, ez a MÁV és cégei üzemanyagkártyás rendszerű üzemanyag-ellátására és a kapcsolódó szolgáltatások (mosás, kenőanyagok vásárlása) ellátására szólt, 1230 (plusz 40 százaléknyi) járműre vonatkozóan. A hirdetmény közzététele nélküli eljárás eredményeként nettó 267 millió forintos szerződést kötöttek - áll az eredményről szóló közbeszerzési hirdetményben.
Az OMV 2011 márciusában a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának egyik közbeszerzén szerepelt sikeresen negyedmagával, ennek nyomán az osztrák cég 69 millió forintért kenőanyagokat szállíthatott a honvédség járműveihez.
Az OMV tavaly két, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő Volán-társaságtól is kapott üzemanyag-szállítási megbízást, a Somló Volán Zrt.-nek 3,9 milliárd, a Bakony Volán Zrt.-nek pedig 1,2 milliárd forintért értékesíthet gázolajat - áll a TED-en megjelent hirdetményekben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót