Elmondta: szakmai körökben a budapesti Utazás kiállítás mellett a miskolcit tartják az egyik legszínvonalasabb rendezvénynek, amelyen most is, mint korábban, egy külföldi és egy belföldi díszvendég is bemutatkozik.
Idén Bulgária és Tiszaújváros lesz a vendég - tette hozzá, megjegyezve: a rendezők 100 kiállítót és 9-10 ezer látogatót várnak.
A kiállítás alkalmával az ország minden részéből érkező idegenforgalmi szakemberek adnak itt egymásnak találkát és cserélnek véleményt, a szakma képviselői részére évente Miskolc egy-egy érdekes színfoltját mutatják be, idén az újjáépült diósgyőri várba invitálják a szakembereket - mondta Bárdos István.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni