A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Iparművészeti Múzeum közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A feladat szállítmányozást, letéti őrzést, raktári bérletet is tartalmaz, és a múzeum rekonstrukciójának az idejére szól. A nyertessel március 31-én megkötött szerződés több mint 125 ezer leltári számú tételként nyilvántartott, több mint félmillió darab műtárgyat tartalmaz.
A Napi.hu tavaly decemberben adta hírül, hogy a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. tervezheti nettó 674 millió forintért az Iparművészeti Múzeum új szárnyát. A munkához a Lechner Ödön-Pártos Gyula által 1893-ban készített terveket kell alapul venni. A múzeum rekonstrukciója több éve húzódik. A rekonstrukció befejezésének eredeti határideje 2017 volt.
A tervpályázatot követően elkészült a felújítás terve, majd 2017 augusztusában kihirdette a múzeum, hogy az eredeti tervező dolgozhatja át a terveket, 1,4 milliárdért. Az akkori kormányhatározat kiemelte, hogy a kormány egyetért - az emberi erőforrások minisztere szakmai programja alapján - az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépülete teljes körű műemléki rekonstrukciójának (a Kinizsi utcai szárny rekonstrukcióját, valamint a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítését is magába foglaló), eredeti lechneri tervekkel összhangban történő megvalósításával és múzeumszakmai fejlesztésével 2017-2021 között. Vagyis a végső határidő ugyan csak kitolódott.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket