Mint írták, a fővárosban és 14 megyében csökkent, öt megyében - Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala - nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma az előző héthez viszonyítva - írja az MTI.
A betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző héthez viszonyítva. A betegek 34,7 százaléka gyermek, 33,1 százaléka fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24,3 százaléka és 7,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A laboratóriumi vizsgálatok szerint többségében az influenza A vírus okozta a megbetegedéseket.
A járvány miatt a kórházak és az ápolási intézetek továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget