Az elmúlt több mint fél évben hónapokat töltött azzal a Kreatív csapata, hogy átböngésszék az Orbán-kormány közbeszerzéseit és elemezzék reklámozási gyakorlatát. A Corruption Research Center of Budapest segítségével 102 667 cellányi közbeszerzési adatot és a Kantar Media adatbázisában szereplő 629 730 cellányi reklámköltési adatot vizsgáltak meg, ezután leírták és vizualizálták, hogyan épült ki és működött olajozottan az előző Orbán-ciklusban a teljes magyar médiát átalakító, adófizetői pénzt magánzsebekbe juttató média- és reklámipari korrupciós modellre hasonlító rendszer.

Az elsőre bonyolultnak tűnő gépezet legfontosabb célja a kormányközeli média hízlalása és állami pénz kivétele volt - állapítja meg a Kreatív cikke. Mindennek legnagyobb haszonélvezői az elmúlt hetekben kegyvesztetté váló Simicska Lajos és kiterjedt üzleti kapcsolatai voltak.

Mindez nagyjából eddig is ismert volt, most azonban adatokkal is bizonyították a tudatos pénzmozgatást, illetve pontosan látható, mikor melyik médiacég járt jól és kiket próbáltak ellehetetleníteni.

A Kreatív a szöveges elemzés mellett 45 interaktív ábrán tette elérhetővé bárki számára a 2010-2014 közötti közbeszerzési és a 2006-2014 közötti reklámköltési adatokat.
A legfontosabb tények:
- A kommunikációs közbeszerzések teljes összegének közel felét egy induló mellett, vagyis verseny nélkül osztotta ki az állami szektor az előző kormányzati ciklusban.
- Minél több pénzt lehetett elvinni egy közbeszerzésen, annál kevesebb volt az induló.
- A teljes összeg közel kétharmadát mindössze három ügynökség nyerte meg: az I.M.G., a Vivaki és a Bell & Partners. Közel háromnegyedét pedig öt ügynökség.
- A legtöbb pénzt nyerő tíz ügynökség/média között hat olyan van, amelyeknél kormányzati, vagy a kormánypárt gazdasági hátországához köthető kapcsolat mutatható ki.
- Azokban a médiatípusokban, amelyekben a kormányközeli üzletembereknek tulajdonosi érdekeltségük van, vagy amelyekben van olyan médium, amely a kormányhoz lojálisnak mondható (napi- és hetilapok, plakátcégek, rádiók, televíziók), ott az állami szektor, illetve az általuk választott médiaügynökségek a hirdetési pénzek túlnyomó többségét kormányközeli médiumokban költötték el.
- Az, hogy az állam a hozzá hűséges médiacégeket hirdetéssel támogatja a korábbi Gyurcsány-Bajnai kormányoknál is kimutatható, azonban ilyen aránytalanság és állami piactorzító hatás korábban nem volt jellemző.
- Számos olyan médiacég van, amelynél olvasottsági/nézettségi/látogatottsági adatok nem igazolják az állami reklámköltést, vagyis azok a médiacégek is bőven kaptak állami hirdetéseket, amelyeket csak nagyon kevesen néztek, olvastak, hallgattak.

Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások