A hatóság május végén, illetve június elején indított eljárást, mert több ponton felmerült az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályok megsértése a két mobilszolgáltató július 1-jétől tervezett, számos díjemelést tartalmazó szerződésmódosításával kapcsolatban. Az NMHH kifogásolja egyebek közt a szerződésmódosítási ajánlat közlési módját, valamint a szerződésmódosítás tervezett lebonyolítását.
Az NMHH az eljárásban az előfizetői jogok lehető legteljesebb biztosítására törekszik. Ezért tárgyalásokat folytat a két szolgáltatóval az ügyek önkéntes vállalásokon alapuló, hatósági szerződéssel történő lezárására. A szolgáltatók konstruktív együttműködésének köszönhetően a hatóság reményei szerint erre reális esély van legkésőbb július 1-jéig, a módosítások tervezett hatályba léptetéséig - olvasható a hatóság közleményében. Hozzáteszik, hogy az egyeztetések részleteiről az NMHH egyelőre nem ad tájékoztatást, hogy ne veszélyeztesse a megállapodás sikerét, és az eljárások a fogyasztók érdekeinek leginkább megfelelő, legkedvezőbb módon zárulhassanak le.
A hatósági szerződés előnye, hogy a felek megegyezésén alapul, így elkerülhetőek a hosszadalmas fellebbezések és bírósági eljárások, ugyanakkor a szerződés teljesítése a szolgáltatón ugyanúgy számon kérhető, mintha az ügyben határozat született volna.
A szolgáltatók önkéntes vállalásaiknak megfelelően már meg is tették az első lépéseket az előfizetők korrekt tájékoztatása érdekében, erről előzetesen a hatóságot is értesítették.
Az NMHH a közleményben emlékeztet arra, hogy kétoldalú szerződésmódosítás esetén az előfizetőknek lehetőségük van a szolgáltató ajánlatának elutasítására, de ehhez nyilatkozniuk kell a tájékoztatásban szereplő határidő végéig.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni