A nyertesektől azok hívhatják le majd a szolgáltatást, akik jogszabály szerint a központosított közbeszerzés alá tartoznak, vagy pedig ahhoz önként csatlakoznak.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívásra január 16-ig lehet jelentkezni, azt követi a tárgyalás.
A KEF legfeljebb 10 alkalmas és egyben érvényes részvételi jelentkezést benyújtó céget kíván ajánlattételre felkérni. Az ajánlattétel a második fordulóban történik, az erre jogot nyerőket a beadott referenciák értéke alapján választja ki az ajánlatkérő. A rangsorolás úgy történik, hogy a beadott három legmagasabb értékű referenciát minden jelentkezőnél összegzi az ajánlatkérő, majd azokat rangsorba állítja. Legfeljebb az első 10 helyezett tehet ajánlatot.
A második forduló végén az 5 legelőnyösebb ajánlattevővel köt szerződést a 20 milliárdos keretre a KEF.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott