Cikkünk eredeti verziójában valótlanul, illetve a való tények hamis színben való feltüntetésére alkalmas módon közöltük, hogy kiírás nélkül választotta ki a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a City Taxit 12,7 milliós keretszerződéssel, amely 2018. május végéig, vagy a pénz kimerüléséig tart.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség a hatályos jogszabályoknak megfelelő egyszakaszos, hirdetmény nélküli és tárgyalás nélküli egyszerű közbeszerzési eljárás keretében négy ajánlattevő részére egyidejűleg, közvetlenül írásban küldött ajánlattételi felhívást és az eljárás eredményeként a City Taxival kötött nettó 10 millió forintos keretszerződést 2018. május végéig, vagy a keretösszeg kimerüléséig tartó hatállyal.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta