Sietve keresett vállalkozót a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkársága az új Andrássy úti irodaházának tervezési és engedélyezési faladatainak ellátására, a gyorsított meghívásos közbeszerzés jelentkezési határideje ugyanis hétfőn (július 6-án) 10 órakor már le is zárult. A felhívás az uniós közbeszerzési értesítőben (TED) június 27-én szombaton, a magyar Közbeszerzési Értesítőben pedig június 29-én hétfőn jelent meg. (Az alkalmasnak talált jelentkezőknek július 13-ig küldenek ajánlati felhívást.) A szerződés előzetesen becsült értéke áfa nélkül 150 millió forint.
A jobboldali művészek által 2012-ben alapított, Fekete György vezette MMA új irodaházát a budapesti Andrássy út és Bajza utca sarkán álló Schanzer-villából, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) egykori székházából alakítják ki. (Az épületből a MÚOSZ 2008-ban költözött ki.) Az ingatlan megvásárlására a magyar kormány tavaly novemberben 2,062 milliárd forintot csoportosított át az MNV Zrt. költségvetéséből az akadémiának, míg a felújításra a 2016-os központi költségvetésben már egymilliárd forintot beterveztek az MMA-nak.
Gyűlnek az épületek
Az "ellenakadémiának" is nevezett MMA-nak eddig annak ellenére nem jutott saját irodahelyiség, hogy a kormánytól már ingyenesen megkapta használatra a Hősök terén álló Műcsarnokot, és a tulajdonába került a milliárdokért felújított, V. kerületi Pesti Vigadó, valamint a Budakeszi úti Hild-villa, ahol kutatóintézetet alakított ki. Az MMA tavalyi közleménye szerint a Vigadó épülete - amely tavaly márciustól került a köztestület tulajdonába - "nem alkalmas a köztestületi adminisztráció befogadására, mert az épületben kis számú irodahelyiség áll rendelkezésre. A bővülő köztestületi tevékenység okán szükségessé vált egy, az MMA köztestületi és adminisztratív működésének megfelelő infrastrukturális hátteret biztosító épület kiválasztása" - írta közleményében az akadémia.
Az MMA és titkársága ugyanakkor eddig sem maradt exkluzív iroda nélkül, hisz 2012 márciusától a Vörösmarty téri Kristályházban bérel erre a célra helyiségeket.
Az akadémia irodaszükségletét elsődlegesen állami tulajdonú ingatlan átvételével kívánta megoldani, de "az erre irányuló tárgyalások nem vezettek eredményre". Így a választásuk a megfelelő infrastrukturális hátteret biztosító", Andrássy út 101. szám alatti ingatlanra esett. (Az összesen 3876 négyzetméteres, tíz és fél szobás villa hirdetését korábban a hvg.hu egy apróhirdetési oldalon megtalálta, ahol 1,74 milliárd forintért hirdették. Hogy cégül az MMA mennyiért vette meg, nem közölte a testület.)
Az MMA 2016-os költségvetési támogatása (millió forint)
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201507/orig/image1436177527.jpg&w=500)
Ezért sietős a közbeszerzés
A gyorsított közbeszerzés választását érdekesen indokolta az MMA: az épületbe költözés "céldátuma 2017 szeptembere, melyhez a magyar állam kormányhatározatban biztosítja a forrást. A forrás rendelkezésre állásáról a MMA a közelmúltban szerzett tudomást. A teljes beruházás megvalósításának szűk határideje nem teszi lehetővé a tervezés tekintetében egyéb közbeszerzési eljárásfajta választását. Mivel a feladat összetett, két ingatlant és két városszabályozási területet érint egyidejűleg, egyéb eljárásfajta alkalmazása esetén a tervezési munka és az engedélyeztetési eljárás időszükséglete nem lenne biztosított. Erre tekintettel indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása" - olvasható az akadémia közbeszerzési felhívásában.
Az MMA számára az Andrássy úti ingatlant tavaly novemberben megvásárolták, arról az akadémia közleményt is kiadott, így már akkortól tudomása volt róla, hogy a felújításra terveket kell készíttetnie. A költözéshez szükséges forrás, amelyről "a közelmúltban szerzett tudomást" az MMA, lehet a parlament által június 24-én elfogadott jövő évi költségvetési törvény, amelyben az irodaház rekonstrukciójára egymilliárd forintot terveztek be. Ez azonban a felújítás forrása, nem a tervezésé, amelyre idén nettó 150 millió forintot szánnak.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)