Az önkormányzati cégnél belső vizsgálat folyik. A polgármester elmondta: a dolog egy nagyjából egymilliárd forintos optikai szelektáló gép lízingelésének ötletével indult, amelynek kapcsán a polgármesterben felmerült, hogy ha a kormány úgyis elveszi a hulladékkezelést az önkormányzatoktól, akkor mit is kezd a majd a város ezzel a géppel.
Az egész ügylet elkezdett gyanús lenni a polgármester szerint, aki nem volt elégedett a cégvezető Koronika Tamás beszámolóival, ezért leváltotta, és Herceg Sándor vezetésével a héten a belső működés átvizsgálásába kezdtek - írta a portál.
Kapcsolódó
Emellett Borsi Róbert fideszes képviselőt leváltották a Győri Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás éléről. Dézsi polgármester szerint nem jó állapot, hogy a nagytérségi hulladéktársulás mindenféle befektetéseinek nyolcvan százalékát a város állta, de a tulajdoni hányada csak 50 százalék. Ezen változtatni akart, Borsi Róbert viszont azt mondta, hogy ezt nem tudja keresztülvinni, ezért a polgármester leváltotta, és a társulás élére Németh Zoltánt, a megyei közgyűlés fideszes elnökét nevezte ki, abban bízva, hogy neki megyei szintű vezetőként nagyobb befolyása lesz a kisebb települések polgármestereire a témában.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja