A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Magyar Közút Nonprofit Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A feladat meghatározása a következő: tervezési szerződés a gödi ipari-innovációs fejlesztési területhez kapcsolódó, az M2 gyorsforgalmi út környezetében szükséges csomópont és útfejlesztések engedélyezési és kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére. A tervezési terület az M2-es autóút meglévő csomópontjától indul. Az új utak együttes hossza hozzávetőleg 3,5 kilométer, amelyből 2 kilométernyi 2x2 sávos, a többi pedig 2x1 sávos lesz. Meg kell tervezni 2,1 kilométer kerékpárutat és 500 méter zajárnyékoló falat is.
Kapcsolódó
A nyertessel január 13-án kötött szerződést az ajánlatkérő.
Indult még a tenderen a Roden Mérnöki Iroda Kft., az UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt., az UTIBER Közúti Beruházó Kft., az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., a Vonalvezető Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft., az Innober-Wave Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint a Cívis Komplex Mérnök Kft. is.
Mint a Napi.hu korábban megírta, múlt év júliusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a gödi Samsung-gyár víziközmű-beruházásait. A fejlesztés Göd mellett Sződligetet, Vácot és Dunakeszit érinti. A kormány még májusban határozatba foglalta, hogy a gödi Samsung-gyár a víziközmű hálózatához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésére közel 12 milliárd forinthoz jut. A kivitelező a helyi szolgáltató, a DMRV lesz. még áprilisban egy rendelettel a kormány a gödi Samsung-gyárat különleges gazdasági övezetté nyilvánította, így elvonva az ellenzéki vezetésű Gödtől a momentumos városvezetés bevételeinek mintegy harmadát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot