Olyan kevés a gázszerelő, hogy egy-egy javításra akár hetekig is várni kell - derül ki az ATV riportjából, mely szerint országos problémáról van szó, amit az sem orvosol, hogy rengeteg szakember nyugdíj mellett dolgozik.
A csatornának nyilatkozó szerelők azt mondták, hogy az életveszély elhárításán túl legkorábban egy hét múlva tudnak kiszállni, de van akinek már az év végéig megvan minden előjegyzése.
Kapcsolódó
A helyzetet egyik oldalról az nehezíti, hogy alig van utánpótlás a gázszerelőknél, kevesen választják a pályát. A felhasználói részről pedig úgy lehetne elkerülni, hogy a télvíz idején ne romoljon el a kazán, ha a nyáron, vagy az ősszel végrehajtanák a készülékek ellenőrzését, de a legtöbben ezt elmulasztják. Viszont egyre több a kontár is a piacon, akik csak lehúzzák a gyanútlan ügyfeleket.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?