Az elszámolás és a két lépcsőben végrehajtott forintosítás hatékonyan kezeltr a lakossági devizahitelekből eredő rendszerszintű kockázatot. A jegybanki önfinanszírozási program pedig csökkentette az ország külső sérülékenységét is.
A növekedési hitelprogram (nhp) stabilizálta a vállalati hitelpiacot, azonban a piaci alapú hitelezés rendkívül visszafogott maradt. A vállalati hitelezés dinamikája azonban változatlanul elmarad a fenntartható növekedést támogató 6-7 százalék körüli értéktől.
Kapcsolódó
Magától egyelőre nem indul be a vállalati hitelezés
A következő két évben a legnagyobb kihívást a piaci alapú vállalati hitelezés helyreállítása és a nemteljesítő állományok kitisztítása jelenti a pénzügyi közvetítőrendszer számára. A jegybank növekedéstámogató programján (ntp) keresztül célzott intézkedéseket vezet be a vállalati hitelezés ösztönzésére, amelynek eredményeként a vállalati hitelezés, és azon belül a kkv-hitelezés 5-10 százalékkal bővülhet 2016-ban.
Az nhp azt érte el, hogy a vállalati hitelezés stabilizálódjon. A piaci alapú hitelezés azonban nem élénkült számottevően. Az MNB emiatt fontos szerepet szán a 2016-tól bevezetni kívánt pozitív hitelösztönző eszközöknek. A bankrendszer együttműködésével mérsékelhető a hitelezés nélküli fellendülés kockázata, és a piaci alapú vállalati hitelezés tartós bővülése hosszabb távon dinamikusabb felzárkózási pályát eredményezhet. A fenntartható gazdasági növekedés ütemének emelkedése a bankrendszer működési környezetének javulását is elősegíti - sorolta a jegybank.

A pénzügyi rendszer számára a három fő kihívás:
- A bankrendszert változatlanul óvatosság és alacsony kockázati étvágy jellemzi, ami gátolja a piaci alapú vállalati hitelezés helyreállását. Az nhp kivezetési szakaszaként még 2016-ban is elérhetőek maradnak kedvező kondíciójú források a kkv-k számára. Emellett további célzott eszközöket vezetnek be. Az ntp intézkedései potenciálisan 250-400 milliárd forinttal növelhetik a vállalati hitelezést, így összességében 5-10 százalékkal bővülhet a vállalati és különösen a kkv hitelezés 2016-ban. Mindez akár 0,5-1 százalékponttal nagyobb GDP-növekedést eredményezhet.
- Változatlanul magas a nemteljesítő hitelek aránya a lakossági jelzálog, és a kereskedelmi ingatlan-hitel szegmensekben. A meglévő állami programok mellett további intézkedések szükségesek, hogy a nemteljesítő jelzáloghitelek problémája piaci keretek között is rendeződhessen. A nemteljesítő projekthitelek tisztulását a MARK Zrt. tevékenysége segítheti.
- A bankrendszer jövedelmezősége idén visszatérhet a pozitív tartományba, azonban nemzetközi összehasonlításban továbbra is alacsony. A költséghatékonyság növelésével a jövedelmezőség javulhat - ennek része lehet az MNB szerint a bankok összeolvadása is. Mindez azonban időigényes, és az egyes szereplők számára komoly kihívásokat jelent.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni