Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. ismét közbeszerzést hirdetett az állampapírok népszerűsítése érdekében médiatervezésre és médiavásárlásra, valamint nyomdai kivitelezési munkák és piackutatás lebonyolítására. A nyertes ügynökséggel 2013 augusztus közepétől 2014 december végéig hatályos szerződést kötnek, ennek becsült értéke áfa nélkül 1,5 milliárd forint - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily).
Az állampapírok kibocsátását szervező ÁKK 2011 júliusában két évre nettó 2,25 milliárd forint keretösszegű kommunikációs megállapodást kötött a Vivaki Hungary Kft.-vel, majd 2012 novemberében a keretet megemelték nettó 2,356 milliárdra. A szerződés a keret a kimerülésig, de legkésőbb 2013. július 27-ig hatályos. A módosítást a termékpaletta szélesítésével, új típusú államkötvény bevezetésével indokolta az ÁKK, ennek "sikeres bevezetése csak intenzív reklámkampány segítségével valósítható meg". A Vivaki feladata az állampapírok kibocsátását és értékesítését támogató kommunikációs tevékenység ellátása (médiatervezés és médiavásárlás, szórólapok, plakátok és kiadványok nyomtatása, piackutatás és pr-kommunikáció). A céget szintén közbeszerzésen választották ki, öt ajánlattevő közül, de a versenytársak nevét nem hozta nyilvánosságra az ÁKK. A Publicis cégcsoportba tartozó Vivaki az egyik legnagyobb médiavásárlója (médiafelület vásárlója) az állami vállalatoknak.
A most kiírt közbeszerzésen a pályázóktól elvárják, hogy rendelkezzenek 2011-ben és 2012-ben is legalább egymilliárd forintos nettó árbevétellel, a szerződés szerinti munkából pedig ugyanezen időszakban 850 milliós forgalommal. A szakmai referenciák között fel kell mutatni az elmúlt három évből legalább két országos, egyenként legalább nettó 120 milliós kampányt, amelyből az online munka összege kampányonként elérte a 20 milliót. A nyílt közbeszerzési eljáráson július 5-ig lehet ajánlatot tenni. Az ajánlatok közül az összességében legelőnyösebbet fogják kiválasztani. A szerződéskötést augusztus 6-ára tervezik.
| A mintafeladat kidolgozottsága (%) | 400 |
| Televíziós kedvezmények (%) | 150 |
| Közterületi kedvezmények (%) | 75 |
| Nyomtatott sajtós kedvezmények (%) | 75 |
| Rádiós kedvezmények (%) | 50 |
| Internetes kedvezmények (%) | 50 |
| Médiavásárlási munkák jutaléka (%) | 50 |
| Nyomdai tevékenység díja (Ft) | 80 |
| Szállítási költségek (Ft) | 10 |
| Operátori óradíj (Ft) | 10 |
| Piackutatás díja (Ft) | 25 |
| Médiafigyelés díja (Ft) | 25 |
| *súlyszám, részszempontonként adható ponszám: 1-10. Forrás: TED | |
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik