A tájékoztatás szerint a tíz hónappal a projekt első ütemének átadását követően megkezdte a társaság a beruházás második ütemének megvalósítását, ennek célja a miskolci belváros és a Miskolci Egyetem geotermikus hővel történő ellátása, ezt a Tatár utcai fűtőműnél beépítendő csaknem 30 megawattos hőcserélőkön keresztül valósítják meg.
A cég azt is közölte, hogy megkapták az építési és műszaki engedélyt a mintegy négy kilométer hosszú távhő vezeték és egy új hőközpont építéséhez. A kivitelezés várhatóan az idei fűtési szezon kezdetére elkészül.
A tőzsdén jegyzett Pannergy Nyrt. az elmúlt év májusában adta át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kistokaj határában 7,5 milliárd forintba kerülő miskolci geotermikus projektjének első szakaszát. Magyarország és a térség legnagyobb geotermikus hőt hasznosító rendszere tízezer miskolci háztartást és több mint száz intézményt lát el környezetbarát hővel.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak