Az új hangárba a francia Satyis Group fog beköltözni, ezzel jelentősen bővül a Ferihegyen elérhető karbantartó és javító szolgáltatások köre. A hangár a Budapest Airport finanszírozásában épül meg, és a tervek szerint 2020 végén adják át, a költségekről a Budapest Airport nem adott tájékoztatást.
Az iparági szereplők üdvözlik ezt a fejlesztést, hiszen a repülőgép-festéssel kiegészülve európai szinten is egyedi szolgáltatási portfólió áll majd rendelkezésükre.
Kapcsolódó
Budapest stratégiai fontosságú helyszín, három jelentős karbantartó cég is települt a repülőtérre, de egyik sem rendelkezik festőhangárral - mondta Christophe Cador, a Satys Group alapítója és vezérigazgatója. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a magyar szakirányú képzéseknek köszönhetően jó kvalitású szakemberek dolgoznak a különösen nagy precizitást igénylő repülőgép-karbantartó szektorban, ami kiváló karrierlehetőséget biztosít számukra a későbbiekben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró