Tavaly októberben a reménybeli légicéget, a Sólyom Hungarian Airways Kft.-t a tulajdonos Sólyom Befektetési Holding Kft. ügyvezetője, Hurtyák Róbert eladta a Charity March Kft.-nek. Méghozzá az egész sztorit addig finanszírozó üzletember, Lucsik János tudta és beleegyezése nélkül - utóbbi erről maga nyilatkozott tavaly az Indexnek.
A Figyelő információja szerint azonban a Charity March jogilag nem is vált tulajdonossá, miután nem teljesítette a cégbíróság hiánypótlási felszólítását. Úgy tudjuk, a Charity March már nem is tesz lépéseket ez ügyben. Így a Sólyom Hungarian Airways ismét a Sólyom Holdingé, azaz Lucsik Jánosé és Hurtyák Róberté.
Ami az engedélyezést illeti, a cél immár belátható távolságban van. A legfontosabbhoz, az üzemben tartási engedélyhez leginkább egy igen terjedelmes kézikönyv hatósági jóváhagyása kell még, ami akár heteken belül meglehet.
A kereskedelmi repüléshez szükséges még a működési engedély is, amely a pénzügyi megfelelőséget tanúsítja. Az indulást charterezéssel, egy vagy két géppel tervező Sólyom-vezetés ebben a tekintetben is optimista. A Figyelő ágazati forrásai egyelőre nem osztják ezt a derűlátást, noha elismerik, hogy a sztori kívülről nézve valamivel biztatóbban néz ki, mint akárcsak pár hete.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit