A lakosságnak már csak 16,4 százaléka rendelkezik megtakarítással Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felmérése szerint.
A Raiffeisen-GfK megtakarítási index harmadik negyedéves 39,7 értéke jelentősen csökkent az előző negyedéves eredményhez (43 százalék) illetve az egy évvel korábbihoz (43,2 százalék) képest, ez az eddig mért legalacsonyabb érték az MTI beszámolója szerint.
Jóval kedvezőtlenebb tendenciát mutat az egyik részindex, a megtakarítási képesség, elérve eddig mélypontját: az egy évvel ezelőtti 20,7 százalékos mutató, ez év második negyedévében még stagnált, a harmadik negyedévben 16,4 százalékra esett vissza. A megtakarítással rendelkezők aránya a 60 év felettiek (25 százalék), illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők (31 százalék) körében a legmagasabb.
A jövőt illetően a lakosság borúlátó, többen azt prognosztizálják, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökkeni fog, amiben a végtörlesztési igények, tervek is közrejátszhatnak. A lakosság nagyobb része nem számít érdemi változásra sem megtakarításait, sem jövedelmét illetően.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt