A Volán társaságok, illetve a jogutódjaik hároméves feltételes közbeszerzési pályázatot írnának ki új autóbuszok beszerzésére. Az állam ezáltal hosszú távú megrendelést biztosítana a magyarországi autóbuszgyártóknak. Ez az egyik eleme a magyar autóbuszgyártási stratégiához kapcsolódó cselekvési tervnek, amelyet az érintettek bevonásával a gazdasági tárca készített el, és amit nemrég fogadott el a kormány - mondta a Világgazdaságnak Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. A Volánok várhatóan 35 milliárd forintos tőkejuttatásban részesülnének beszerzéseikhez.
Az még nem dőlt el, hogy mikor jelennének meg a pályázatok, a Volánok most mérik fel, hogy pontosan hány autóbuszra lenne szükségük. (A több mint hatezer autóbusszal rendelkező Volánok járműveinek átlagos életkora több mint 14 év.) A kormány, illetve a pályázatok kiírói - a versenysemlegesség miatt - azt nem garantálhatják, hogy hazai társaságok legyenek a tenderek nyertesei, ahhoz a magyar autóbuszgyártóknak versenyképesnek is kell lenniük. Az állam ugyanakkor támogatni kívánja a magyar tervezésű új buszok megszületését, épp ezért gyorsabban kiadnák az új típusokra vonatkozó bizonyítványokat.
Az autóbuszgyártók szerint ahhoz, hogy felfuttassák a termelést, nem lenne szükség külső, állami finanszírozásra, ehhez a rendelkezésre álló pályázati lehetőségek megfelelő forrást biztosítanának - tette hozzá az államtitkár. A program indításának pontos időpontja még nem dőlt el, de gyorsan fel kell futtatni a gyártást. Ezt részben a közúti személyszállítás tervezett liberalizációja indokolhatja. Ezt a piacot ugyanis az év végén meg kellene nyitni, bár Lepsényi még lát lehetőséget arra, hogy a Brüsszellel folytatott tárgyalások eredményeként kitolják ezt a határidőt.
A gyártás felfuttatásának tehát már több feltétele adott, és két jelentősebb autóbuszgyár - a Kravtex Kft. és a Mabi-Bus Kft. - működik az országban, és a motorok, légkondicionálók kivételével minden alkatrész előállítható Magyarországon, vagyis a járművek 70-80 százaléka magyar alkatrészekből épülhetne fel.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt